A giccsen innen és túl, avagy nem minden arany, ami fénylik
2013. február 27. írta: BorókaOtthonbolt1

A giccsen innen és túl, avagy nem minden arany, ami fénylik

ambiente2013.jpg

Amikor bő egy hete elindultunk az Ambiente kiállításra, és felmerült bennem, hogy - bár a legtöbb standnál tilos volt fotózni - mégis valamiképpen megmutatom nektek, hogy mit láttunk ott, még nem tudtam, hogy mire vállalkozom.

Azt a részét most nem is szeretném feszegetni, hogy itthon mennyire hiányzik egy jól megszervezett, látványos és az üzleti partnereket megfelelően összeterelő, szakmai és műkedvelő közönség számára egyaránt érdekes és sokszínű kiállítás. Maradjunk csak annál, hogy mit láttunk ott.

A kínálat és a kiállító cégek sokszínűsége sikeresen feledtette azt az egyébként nem elhanyagolható tényt, miszerint a modern piacgazdaság évek óta tartó válságban van, és a fogyasztói társadalom változó szokásai változó viselkedést és reakciókat igényelnének a piac szereplőitől is.

Sok olyan tárgyat láttunk, amelyeknek minden esetben megkérdőjelezem a létjogosultságát, mert a tolakodó színeikkel, méretükkel és anyagukkal nem segítenek semmiféle harmónia kialakításában.

Valószínűleg nem is ez a céljuk, de az én ízlésem és értékítéletem szerint nem jók másra, csak egyfajta dekadens életérzés közvetítésére, ami nélkülöz minden természetességet.

Ti mit gondoltok erről? Az arany színű, uszkár formájú lámpa, a pink műanyagdisznó és az óriás kőtyúkok a jó irány, vagy inkább valami más? A tárgyak kultusza vajon teljesen felülírhatja-e a funkció és az anyaghasználat ésszerűségét? Vagy az egész csak túlgondolás, és ezeknek a tárgyaknak igenis van helyük egy modern, XXI. századi otthonban? Várom a véleményeteket!

A képek minőségéért elnézést kérek, suttyomban készültek... :)

arany uszkár lámpa.jpg

pink disznó.jpg

szarvas edényekből.jpg

kövér kőtyúkok.jpg

teáskannakaspó.jpg

körhinta.jpg

karácsonyigiccs.jpg

fiókgombok szemetesen.jpg

ékszertartó baba.jpg

sokfiókos szekrény.jpg

világítótornyok.jpg

ClayrandEef.jpg

ClayreandEef 2.jpg

ClayreandEef 3.jpg

Fabrica del verde.jpg

fabrica del verde 2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr465102579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása