WC táblák innen-onnan
2013. október 24. írta: BorókaOtthonbolt1

WC táblák innen-onnan

cseles.jpg

Vannak dolgok, amik minden embert egyformán érintenek, illetve kikerülhetetlenül részét képezik az életünknek. Nem filozófiai fejtegetésbe szeretnék kezdeni ezzel a felütéssel, teljesen hétköznapi dolgokról van szó. Az evés, ivás, alvás, levegővétel és a szervezetbe bevitt anyagok tökéletlen feldolgozásából adódó melléktermék ürítés élettani folyamatok, amelyek bőrszíntől, kortól, nemtől, vallási hovatartozástól és anyagi helyzettől függetlenül mindenkire vonatkoznak...

Nem egy hálás téma ez, azt hiszem, de most mégiscsak megkísérlem a kevésbé „hátsó” oldaláról megragadni a kérdést.

Utoljára talán az óvodában volt rá példa, hogy "legálisan" koedukált rendszerben végeztük a folyó- és egyéb ügyeinket. Azóta viszont minden közösségi helyen, ahol jellemzően nem egy családnyi ember fordul meg naponta, külön mellékhelyiség „jár” a hölgyeknek és az uraknak.

De nem volt ez mindig így... Sokáig az emberek ott és akkor „végezték a dolgukat” ahol és amikor éppen rájuk jött.

Európában az első illemhelyek Angliában létesültek a XV-XVI. században, párhuzamosan a vízöblítéses WC feltalálásával-elterjedésével. Történészek egybehangzó állítása szerint ezt a leghangosabban először Angliában, Erzsébet királynő 102 keresztfiának egyike, Sir John Harrington követelte, aki szatirikus pamfletjében (Új értekezés a húgy témájában, avagy az illemhely átalakulása, 1596) hívta fel a figyelmet a kor egyik égető problémájára. Harrington azonban nemcsak a szavak, de a tettek embere is volt. A saját házában már vízöblítéses toalettet használó rokon a királynő egyik palotájába is szereltetett egyet. Erzsébet azonban nem kedvelte a túl hangos üzemű illemhelyet - keresztfiát pedig az obszcén témájú írásért még jól el is zavarta az Udvarból. Hiába, a változások néha nehezen tudnak utat törni maguknak, még ha jó ügyet szolgálnak, akkor sem...

Az első, külön férfiaknak és nőknek fenntartott toalettet 1739-ben egy párizsi étteremben alakították ki, és erre az időre tehető a piszoárok megjelenése is.

Ahogy megjelentek a külön női és külön férfi mellékhelyiségek, megjelent az igény arra is, hogy ezeket jól látható jelekkel, ábrákkal, felirattal megkülönböztessék egymástól. Ezekből gyűjtöttem össze most párat, a teljesség igénye nélkül.

Vannak viccesek és kevésbé viccesek. A téma ihletadó volt sokak számára. :)

A saját legmeghatározóbb „élményem” a Marxim Pizzéria anyacsavar (női wc) és menetes csavar (férfi wc) variációja, amiről sajnos egyáltalán nem találtam képet a neten. Ha valaki tudja pótolni a hiányosságot vagy bármi más képes beszámolóval tud szolgálni a témában, ne habozzon kommentelni!

spanyolrajzolt.jpg

Rajzolt figurák

spanyolclassic.jpg

Klasszikus, csavarozható

spanyolfa.jpg

Fatábla 3 dimenziós részletekkel

vicces4.jpg

Sürgős!

prága.jpg

Csillag és kerek ablak

spanyolvicces.jpg

Kontúrok

vicces1.jpg

Két ajtó, egy felirat

vicces2.jpg

Ó...

vicces3.jpg

Még inkább ó...

wcvakvarju1.jpg

Táblagyűjtemény a pesti Vakvarjú Étteremben

...és a végére egy helyes fatábla a bolti kínálatból:

tablakep-la-toilette.jpg

UPDATE! Egy kedves olvasó küldött még pár variációt. :) Íme:

piroscipő.jpg

piroskafarkas.jpg

nyulas.jpg

sellős.jpg

minniemickey.jpg

fabábú.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr955589920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása