Mi is az a lakberendezés? – A konyha II. Gyakorlati(as) tanácsok konyhatervezéshez
2015. április 02. írta: BorókaOtthonbolt1

Mi is az a lakberendezés? – A konyha II. Gyakorlati(as) tanácsok konyhatervezéshez

szigetes.jpg

Az előző részben szó volt a különböző lehetőségekről, ami konyha elrendezési sémáját illeti, a mostani részben pedig sorra vesszük, hogy mik azok a lehetőség szerint betartandó szabályok és szempontok, amiket jó, ha figyelembe veszünk már a tervezés fázisában.

Ha nem bízzuk szakemberre (lakberendező, bútortervező, konyhabútor asztalos) a tervezést, hanem magunk szeretnénk kihozni a lehetőségeinkből a maximumot, és nem áll rendelkezésünkre számítógépes tervezőprogram, mindenképp érdemes egy négyzethálós füzetet, és egy kartonpapírt beszereznünk.

Ingyenesen letölthető tervezőprogramokat az interneten is találhatunk, de ha a füzetbe rajzoljuk fel a konyhánk alaprajzát, és a kartonból kivágjuk a főbb elemek (tűzhely, hűtő, mosogató, mosogatógép, kamraszekrény, előkészítő pult, stb.) méretarányos moduljait, akkor egészen jól működő „terepet” kaphatunk a házilagos tervezésre.

Az alaprajzra vigyük fel az ajtók, ablakok helyét, méretét (parapet magasságot is!), víz, gáz, szellőző és elektromos bekötések helyét, és már indulhat is a munka.

konyha9.jpg

Az általános modulméretek a következők (szélesség x mélység):

  • hűtőszekrény: 60 x 60 cm
  • 4 égős tűzhely: 60 x 60 cm
  • 5 égős, vagy grill lappal kombinált tűzhely: 80 (esetenként 100) x 60 cm
  • egy medencés mosogató: 40 vagy 50 x 60 cm
  • két medencés vagy csepegtetőtálcás mosogató: 70 vagy 80 x 60 cm
  • mosogatógép: 60 x 60 cm (kisebb egységek 40 cm szélesek)
  • konyhapult: bármilyen széles lehet, a mélységét általában 60 cm-ben szokás megállapítani
  • konyhasziget: legalább 80 x 100 cm-es méret legyen, ez alatt a méret alatt nem nagyon van értelme betervezni
  • étkezőasztal 4 személyre: minimum 70 x 100 cm
  • székek: kényelmesen vegyünk 50 x 50 cm-t
  • az alsó szekrény munkapulttal együtt 90 cm magas
  • a felső szekrények mélysége 30-35 cm, magasságuk 70 és 90 cm között választható
  • a munkapult felülete és a felső szekrény közötti távolság kb. 50 cm.

Ha több olyan elemünk van, ami már megvan, és az új konyha berendezésénél is használni szeretnénk, érdemes pontosan lemérni „őket”, így egyedi modulokat is alkothatunk.

country.jpg

És akkor most jöjjenek a betartandó szabályok:

1. A konyhai háromszögbe ne helyezzünk el magas bútorrészeket, ezeket lehetőleg a pult végén helyezzük el. Ugyanez vonatkozik a beépített hűtőre is.

2. Ha a konyhaajtó befelé nyílik (a konyha tere felé), akkor a konyhabútor széle és az ajtó tokja között legalább 40 cm helyet kell hagynunk, hogy elkerüljük a „rányitásból” adódó problémákat.

3. A víz- és gázvezeték beérkezési helye általában meghatározza a mosogató/mosogatógép és a tűzhely helyét a konyhában. Ha nem szeretnénk a vezetékek áthelyezése miatt többletköltségeket vállalni, akkor a tervezést kezdjük ezeknél az elemeknél. A mosó és/vagy mosogatógépet tehát érdemes a mosogató közelében elhelyezni úgy, hogy a használatukat a mosogató előtt álló ember ne akadályozza.

4. Gondoljuk át, hogy milyen elektromos berendezések lesznek a konyhában. Egy régebbi építésű házban vagy lakásban előfordulhat, hogy az elektromos hálózat nem képes a mai igényeknek megfelelő mennyiségű fogyasztó egységet (hűtő, légkeveréses sütő, mosogatógép, mikrohullámú sütő, tévé, vízforraló, kávéfőző, szendvicssütő, fritőz, stb.) kiszolgálni. Ezt a problémát mindenképp érdemes szakember segítségével megoldani, a házilagos barkácsolás sok kellemetlenséget okozhat a későbbiekben.

hutobeepitett.jpg

5. A tűzhely és a sütő elhelyezésére legkézenfekvőbb megoldás, ha a külső fal mentén találunk nekik helyet. Így könnyebb és gazdaságosabb megoldani a kiszellőztetés és a szagelszívás problémáját. Kivételt képeznek a lakótelepi konyhák, ahol általában a három vizes helyiség (konyha, fürdőszoba, wc) egy közös kürtőbe szellőzik, ami a lakás belsejében található.

6. Sem a mosogatót, sem a sütőt nem ajánlott a konyha sarkába, a fal mellé elhelyeznünk. A saroktól legalább 40 cm-re helyezzük el ezeket, így sem a könyökünk, sem a sütés-főzés közben használt edény nem ütődik a falnak.

7. Figyeljünk oda a hűtőszekrény ajtajának nyitási irányára. Általában minden készüléken változtatható ez, válasszuk ki a saját és a konyhánk szempontjából is kényelmesebb megoldást.

hutoirhato.jpg

8. A bútorok elhelyezésekor nem elég azt figyelembe vennünk, hogy mekkora helyet foglalnak el, azt is alaposan át kell gondolnunk, hogy a kinyitott ajtók, kihúzott fiókok és/vagy székek mellett kényelmesen elférünk-e mi magunk, miközben a konyhában sürgölődünk. Az optimális az lenne, ha a nyitott ajtó vagy a kihúzott szék mellett még maradna legalább 60 cm hely a konyhában dolgozó ember számára.

9. A három fő munkaterület (főzés, előkészítés/mosogatás, tárolás) egymástól való távolsága egyenként ne legyen nagyobb mint 90 cm, mert az megnehezíti a hatékony munkát, és még balesetveszélyes is lehet, ha a forró, leszűrni való zöldségekkel vagy tésztával métereket kell lavíroznunk a tűzhelytől a mosogatóig.

kandallos.jpg

A következő részben jön: ahová megérkezünk, avagy előszobák és fogadócsarnokok.

A sorozat korábbi részei pedig itt, itt, itt és itt.

nagy_konyha.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr927332372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.