Gondolatok a gyereknap margójára
2015. május 30. írta: BorókaOtthonbolt1

Gondolatok a gyereknap margójára

lanyok1.jpg

„Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.” Antoine de Saint-Exupéry

Amikor az ember lánya anya lesz, nem filozofálgat ilyesmin. Gyermeke(i) megszületésével a nyakába szakad az anyaság édes terhe, és attól a naptól kezdve valahogy megszűnik az az érzés az a gondolat, hogy „én” vagy legalábbis komolyan háttérbe szorul. Onnantól ott van Ő is, egy élő, lélegző, síró, nagy szemekkel körbenéző csoda, aki körül annyi a teendő, hogy biztosan keveseknek jut idejük arra, hogy az élet értelméről és a világ folyásáról elmélkedjenek mellette.

Aztán telnek a hónapok és az évek, és az ember lánya nagyon igyekszik a lehető legjobban csinálni mindent. De vajon lehet-e egyértelműen „jól csinálni” vagy lehet-e egyáltalán „elrontani”?

Azt mondják szeretni kell, és akkor minden jó lesz és jön majd magától... Én nem így éltem meg ezt. Az ember lánya akárhogy igyekszik és akármennyire is tudatos, a saját bőréből nem tud kibújni. Múltbéli sebek, jövőbeni félelmek igazgatják a jelen idejű tetteit, és ha nem vigyáz: az élet kegyetlenül előre lendülő mókuskereke bedarálhatja a legjobb szándékú próbálkozásait is. Pedig szeretni olyan egyszerű volna... Az anya a gyermeke(i) iránt feltétel nélküli szeretetet táplál, de a saját tapasztalatait és a kapott példákat hordozva vajon ki tudja-e fejezni mindezt minden életkorban és korszakban?

A kisbaba még meglehetősen egyszerűen „működik”. Eszik, alszik, teleüríti a pelust, és nagyon szereti, ha az anyukája a közelében van, és gondoskodik róla. Ebből érzi és tudja, hogy szeretve van. Aztán ahogy nő, és felfedezi a világát, rájön, hogy nem csak ő létezik az édesanyja számára, és a felé áramló szeretetet nem mindig érezheti feltétel nélkülinek. Nagy kihívás egy anya számára, hogy ezt a kétséget eloszlassa a saját gyermekében, és a gyermekek is megvívják a maguk harcait, hogy megértsék, a szeretet nem attól van vagy nincs, hogy ők éppen hogyan viselkednek.

Erről eszembe jut az, hogy azt is mondják, hogy a szeretet önmagában nem sokat jelent.

Inkább a figyelem, illetve annak a hiánya az, ami „pályára állíthat” vagy romlásba taszíthat bármely kapcsolatot. A gyermekünkkel való kapcsolatban is jól tetten érhető ez, amikor a kis emberpalánta eljut odáig, hogy már nem válogat az eszközökben, csakhogy a figyelmünket vissza- vagy megszerezze, illetve hogy újra élvezze. „Rosszalkodás”, nem tanulás, folyamatosan romló osztályzatok vagy legrosszabb esetben állandó egészségügyi problémák jelentkezhetnek. Ezek a vészjelek. Nem rossz ő, nem is buta és nem is csenevész, csak figyeljen már fel valaki rá végre. Ha ezért, hát ezért... Fontos figyelni tehát, másképpen nem megy! Jó ha az ember lánya ezt is szem előtt tartja.

Azt is mondják, hogy lényeges az egyensúly és a harmónia. Hiszen hiába adok meg mindent a gyermeke(i)mnek és figyelem árgus szemekkel minden rezdülésüket, ha ezáltal végül jómagam kimerülök, elfáradok és elfogynak a tartalékaim is. Akkor a dolog nem fog sokáig működni, mert ingerült és türelmetlen leszek. És ha valaki ingerült és türelmetlen, akkor biztosan nem tudja a szeretetét kifejezni és nem tud figyelni sem rendesen. Se a gyermekeire, se magára, se semmire.

Azt is mondják, hogy az élet egy iskola. Igen, ez így van. Egy anya legjobb tanárai pedig a gyermekei lehetnek. Minden nap megmutatják, hogy szeretet és figyelem nélkül megállna és összeomlana a világunk. Ők a legjobb pedagógusokat is lekőröző jó érzékkel akkor dicsérnek, amikor arra a legnagyobb szükség van, akkor állítanak kihívás elé, amikor már éppen elbíznánk magunkat, és akkor éreztetik velünk a felelősségünk igazi súlyát, amikor épp gyerekesen kezdenénk viselkedni.

Én nem is mondok ezeken túl semmi okosat. Inkább ezúton köszönöm a gyermekeimnek, hogy vannak, és köszönöm azt is, hogy bár semmilyen összehasonlítási alapjuk nincsen, hogy milyen is egy „jó anya”, töretlen lelkesedéssel hisznek bennem és a kapcsolatunkban.

Amit Exupéry írt, nagy igazság: embernek lenni azt jelenti, hogy felelősnek lenni, és a kővel, amit lehelyezünk: építjük tovább a világot. Mi lehet gyönyörűségesebb felelősség és édesebb teher tehát, mint gyermeket nevelni?

A dolgunk annyi, hogy hinni kell bennük és abban, hogy igenis ők lesznek a legjobb építőkövei a világnak, és eszerint kell élni a mindennapokat is. Érdemes. Ez végső soron nem csak az Ő fejlődésüket szolgálja, hanem a miénket is.

Boldog gyereknapot kívánok minden kicsi és nagy gyereknek, és persze mindenkinek, még azoknak is, akik már elfelejtették, hogy milyen is volt az, amikor még kicsik voltunk... :)

lanyok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr847504590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.