A gonosz háza - Poveglia szigete
2014. június 10. írta: BorókaOtthonbolt1

A gonosz háza - Poveglia szigete

poveglia8.jpg

A régi rómaiak értették és érezték, hogy egy táj, egy vidék, de akár egy építészeti tér is több, mint a látvány és a geometriai forma. Tőlük származik a 'genius loci' kifejezés, ami annyit jelent: a hely szelleme.

Elsőre talán valami nagyon emelkedett dolog juthat erről eszünkbe, valami nagyon pozitív, felemelő érzés, hiszen a kifejezésben a hangsúly a szellemiségen, a sajátos légkörön van, amely kisugárzik egy adott helyből. Igen ám, de ez a kisugárzás nem csak felemelő lehet...

A hely szelleme egy különleges erő. Vonzó és nagyon összetett. Hozzájárul a honvágy érzéséhez, amikor hazavágyunk, vagy egy elvonzódáshoz valahová, ahol még sosem jártunk, de érezzük, hogy oda mindenképp el kell jutnunk. Talán ez is egyfajta honvágy... Mert tudjuk, hogy valami olyat találunk ott, ami felemel, ami az igazi megérkezés érzését okozza bennünk.

Ahogy egy templom, egy régi kultikus hely, egy zarándokút vagy egy csodálatos természeti képződmény hihetetlen energiákkal tölti fel az odaérkezőket, ugyanígy közvetítheti egy hely szelleme a borzongás, a gondolkodást megbénító fájdalom vagy a rettegés érzését.

Azon, hogy Poveglia szigetére ez utóbbi tulajdonság lett a jellemző, talán nem is csodálkozhat senki...

Ez a 7,25 hektáros sziget alig 5 kilométerre található Velence központjától, és egy hónappal ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy egy olasz üzletember megvásárolta az önkormányzattól alig több, mint félmillió euróért, a velencei lakosság nem kis bánatára. Az üzletember jövőbeli szándékai nem tisztázottak még, de a sziget múltjának ismeretében nem sok ötletem volna, hogy mit lehet belőle „kihozni”.

A sziget története a XIV. század végéig nem tartalmaz tragikus részeket, mígnem 1372-ben kezdetét vette a velencei-magyar háború, melynek következményeként az addig viszonylag békés életnek vége szakadt, és kezdetét vette a borzalmak időszaka.

A velencei dózse hiába építtetett erődöt a szigetre, azt a genovai és magyar seregek könnyűszerrel elfoglalták, és a szigetet védő katonákat kegyetlenül lemészárolták. Ők lettek a sziget első szellemei, az akkori krónikák szerint az „ördög hadserege”... Testüket nem temette el senki, a szanaszét heverő maradványok madarak és más állatok táplálékává váltak, és csak lassan enyésztek el.

A velencei köztársaság vezetői a lezajlott borzalmak után folyamatosan próbálták benépesíteni a szigetet, adómentességet ígérve az odaköltözőknek, de nem jártak sikerrel.

Amikor Velencében kitört a pestisjárvány, a menthetetlen, haldokló betegeket a szigetre száműzték, és hagyták őket ott kínok között meghalni. A legendák szerint az évek során kb. 200 ezer pestissel fertőzött ember halt meg a szigeten, holttestük szó szerint talajává vált a rémségeknek.

Az utóbbi időben 87 tömegsírt tártak fel, és kutatták az emberi maradványokat. Ez alapján Gerolamo Fazzini történész azt állítja, hogy a sziget talajának mintegy felét a szétporladt csontvázak alkotják.

Az 1400-as évek második felében hajógyárat és az azt kiszolgáló raktárakat építettek a szigetre, de sosem tudtak eléggé hatékony munkát folytatni itt, mert ahogy sötétedni kezdett, a munkások minden nap a lehető leghamarabb szerették volna elhagyni a szigetet.

300 év telt el rettegésben, és ez az időszak nem hozott említésre méltó változást a sziget „életébe”. 1777-ben aztán a Velencei Köztársaság vezetői egészségügyi okokból ellenőrzőpontot alakítottak ki itt, ahol a hajók rakományát, és a beutazó embereket egyaránt „átnézték”.

1793-ban két "pestises" hajó is kikötött Poveglián, így az ellenőrző állomás helyett végül karanténszigetté alakult át.

Ebben az időben az összes növényt is kiirtották a szigeten és építkezésbe kezdtek. Kórházat és kiszolgáló épületeket emeltek.

1805-ben Napóleon itt alakította ki azt a titkos fegyverraktárat, ahonnan a bécsi hadjárathoz szállíthatta az utánpótlást. Az ekkora már romossá vált San Vitale templomot pedig világítótoronnyá építették át.

A kórházat 1814-ben bezárták, és több mint száz évig minden az enyészeté volt. 1922-ben elmegyógyintézetként nyitották meg újra, ahol az ápoltakat a legendák szerint brutális kegyetlenkedéseknek vetették alá gyógykezelés címén. 1930-ban feltehetően az intézet vezetőjének is „megbomlott az agya”, a sziget világítótornyából ugrott ki, így vetve véget az életének.

Lehet, hogy vannak még máshol is hasonló szigetek, de szerintem a történet megihlethette akár Dennis Lehane-t a Vihar-sziget íróját, illetve később Martin Scorsese-t, aki a könyet filmre álmodta.

Az elmegyógyintézetet végül 1968-ban zárták be, a betegeket más intézményekbe szállították. 1984 óta Poveglia lakatlan, ekkor hunyt el a gondnok, aki évekig élt egyedül a szigeten, csak a kutyái és macskái társaságában. Az épületek, a kórtermek, az ágyak, a használati tárgyak, azaz nagyjából minden az 1968-ban otthagyott állapotban található meg mind a mai napig. Ezeket az állapotokat láthatjátok a képeken.

Poveglia-n milyennek éreznénk a hely szellemét? Volna merszetek ottmaradni éjszakára? Mit gondoltok: a rettegés, a félelem csak merő agyszülemény, vagy tényleg az őrületbe kergethetik az embert a szigeten elhunytak szellemei? Lehet-e kezdeni bármit is egy ilyen múltú hellyel, vagy az olasz milliárdos csak kidobja a pénzét az ablakon, ha valami szépet és jót szeretne kihozni a helyből?

És megannyi kínzó kérdés... 

 

Források: innen, innen, innen és innen.

poveglia7.jpg

poveglia2.jpg

poveglia5.jpg

poveglia6.jpg

poveglia4.jpg

poveglia10.jpg

poveglia9.jpg

poveglia1.jpg

poveglia3.jpg

poveglia12.jpg

poveglia11.jpg

poveglia13.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr316290808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása