Kedvenc tárgyam - A világítótorony
2012. június 25. írta: BorókaOtthonbolt1

Kedvenc tárgyam - A világítótorony

tábla1.jpg

Ahogy az ember a vízre merészkedett, és elkezdett hajókat építeni, hogy eljusson a saját maga által ismert szárazföldön túlra, egyből szüksége lett irányjelzőkre is, hogy tudja, merre menjen.

vitorlásos1.jpg

Először egyértelműen az alexandriai (vagy más néven pharoszi) világítótorony érdemes rá, hogy megemlítsük, hiszen a maga korában (az ókorban) minden értelemben kiemelkedő teljesítmény volt a megépítése.

A legvisszafogottabb becslések szerint is 100 métert meghaladó magassága volt. Hatalmas tükrei segítségével a tetejében gyújtott tüzet már 60 km-es távolságból láthatták a hajósok.

956-ban, majd 1303-ban és 1323-ban visszafordíthatatlan károkat okozott a szerkezetében a földrengés, de még így is elmondható, hogy több mint ezer évig mutatta tüzének fényével az utat.

rajzos1.jpg

Ahogy fejlődött a világ, úgy tökéletesedett a technika, ami az építés mikéntjét, és a fény továbbítását illeti.

Seal-Rock.jpg

Egy francia mérnökember (nevezetesen Augustin-Jean Fresnel) lencséje forradalmasította a világítótornyok fénytovábbítási lehetőségeit.

A lencse később a világítótornyoktól függetlenül is nagy karriert futott be, azóta alkalmazzák az élet több területén.

Plans of Montague.jpg

Személyes kedvenceim a Maine állambeli és a skandináv világítótornyok, de lenyűgöznek azok a „példányok” is, amelyek látszólag a tengerből nőnek ki.

rajzos2.jpg

Ilyen az az Eddystone nevű világítótorony is, amely Anglia déli partjaitól 14 km-re, egy sziklán álldogál, az 1882-ben elbontott elődjének talapzatával együtt.

képeslap.jpg

További érdekességeket olvashattok Eddy-ről itt.

hidas1.jpg

A világítótornyok építéséről pedig itt.

borongós.jpg

A végére egy csináld magad rész:

Hogyan készítsünk világítótorony dekorációt egy szép üveg, némi fehér és kék (vagy piros vagy fekete) színű dekorhomok, egy kis darab spárga és egy kis darab barna csomagolópapír segítségével?

Szükség van még egy kanálra és egy tölcsérre is, a homok rétegezett betöltéséhez.

Az alapanyagokat a Budai Kreatív üzletben szereztük be. Jó munkát mindenkinek!

1.JPG

2.JPG

3.JPG

4.JPG

5.JPG

6.JPG

DSC_0224.JPG

És még egy bónusz:

Csináltunk saját gyártású fatáblákat. Van egy világítótornyos is. A boltban és a webáruházban is hamarosan kapható lesz.

tabla_lighthouseF.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr174610147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása