Miért éppen Amerika? - A szellemváros
2013. július 04. írta: BorókaOtthonbolt1

Miért éppen Amerika? - A szellemváros

williamlivingstonehouse.jpg

Amerikai álom. Egy fogalom, amely azt az eszmét takarja, hogy minden egyén saját erejéből kemény munkával képes saját életét jobbá tenni.

Folytonosan növekvő jövedelem és fogyasztás. Ez a lényeg. A kifejezés a 20. század első felében az Egyesült Államokban lezajló gazdasági fellendülés alatt alakult ki és vésődött be a köztudatba.

Működő dolog-e ez, vagy a végzete annak a tudatosan és mesterségesen épített fogyasztói társadalomnak, amelyet először az 1929-ben „kitörő” Nagy Gazdasági Világválság rengetett meg alapjaiban, majd 2008-ban az amerikai jelzáloghitel válság továbbgyűrűzése?

Detroit. Az Egyesült Államok Michigan államának legnagyobb városa, becenevén Motown, amit annak köszönhet, hogy már az 1920-as években az amerikai autógyártás központjává vált.

Az 50-es évek elején még közel 2 millió ember lakott ebben a kanadai határ mentén felépülő nagyvárosban, de aztán a 60-as években a fehér középosztály elvándorlásával megindult a hanyatlás, amelyet a 2008-as válság tovább fokozott.

A népesség 2010-re 700ezerre csökkent, ráadásul a lakosok 83%-a színesbőrű. A virágzó metropolisz mára kihalt szellemvárossá változott, soha ki nem fogyó témát adva fotósoknak és egyéb művészeknek.

További érdekességeket olvashatsz a témáról ezeken a helyeken: Index.hu, falanszter.blog.hu, tonydetroit on Instagram.

Még több fotót pedig itt találsz: marchandmeffre.com

centralstation.jpg

Central Station

farwellbuilding.jpg

Farwell Building

leeplazahotel.jpg

Lee Plaza Hotel

közkönyvtár.jpg

A városi könyvtár

metodistatemplom.jpg

Ami a metodista templomból maradt

nemzetibank.jpg

Széfszoba a National Bankban

unitedartists.jpg

United Artists Theatre

vanitybálterem.jpg

Vanity Ballroom

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr395390159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása