A változás szele – 2015 tavasz
2015. április 01. írta: BorókaOtthonbolt1

A változás szele – 2015 tavasz

kislakas1.jpg

Azt szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz. Hát én most azt mondom, hogy folytatni is nehéz, és valamit befejezni, lezárni és elengedni talán még nehezebb.

Én most az utóbbi kettőt egyszerre gyakorlom. Megpróbálom folytatni, amit elkezdtem úgy, hogy közben le is kell zárnom életemnek egy olyan szakaszát, amely a legjelentősebb volt eddig.

Tovább szeretném folytatni az értékteremtést, a szép tárgyak és az élhető környezet iránti igény minél szélesebb körben történő népszerűsítését, a „boltolást”, az alkotást és a lakberendezést. Szeretném felvenni a munka fonalát is újra, mert azt az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam. Közben pedig igyekszem új otthont teremteni magamnak és a lányaimnak, és szépen, lassan elengedni a régit. Nem könnyű.

Igyekszem majd beszámolni a részletekről és sok inspiratív ötlettel gazdagítani az olvasóimat a 'kis helyen praktikusan jót és szépet' elv jegyében.

Ezúton köszönöm a türelmet mindenkinek, aki most talán választ kap az eltűnésem és a hallgatásom okára. Köszönöm az elmúlt 18,5 évet a férjemnek, aki nélkül nem lennék az, akivé váltam. A szép és boldog időszakra ugyanúgy emlékezni fogok, mint a nehézségekre és a fájdalmakra. Minden csak hozzám tett, nem elvett és remélem, hogy ez a most következő időszakkal is így lesz.

Köszönöm a sok türelmet és a munka miatti hiányom elfogadását a lányaimnak, akik a születésük pillanatától fogva a legfontosabbak nekem. Sokszor elgondolkozom, hogy vajon jó utakat és jó megoldásokat választok-e velük kapcsolatban, és az életem egyéb területein.

Ezekre a kérdésekre nem tudok egyértelmű feleleteket adni még, de igyekszem úgy és aszerint élni, hogy ne csak a gyermekeim anyja legyek, hanem annak a lehető legjobb. Ez sem lesz egyszerű, de ezért érdemes élni, és csinálni bármi mást is. Legyen az akár munka vagy alkotás...

A jövőben nem szeretnék a magánéletem részleteivel traktálni senkit, inkább jöjjenek itt az első inspirációs képek, amiket egy új és szép otthon és jövő reményében keresgéltem ehhez a rendhagyó cikkhez, és megmutatom a cementlapokat is, amiket valami egészen másra fogok felhasználni, mint amire valók. Részletek: legközelebb.

kislakas2.jpg

kislakas3.jpg

kislakas4.jpg

kislakas5.jpg

kislakas6.jpg

Ezeket a cementlapokat a Szimpla Design Shopban vásároltam.

edenyalatet.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr267327468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása