2013. október 22. írta: BorókaOtthonbolt1

Nem megyünk mi messzire - Móricz zsigmond körtér, 1956

Ahhoz a generációhoz tartozom, akiknek valahogy sosem „került helyre” a fejében 1956. Amit tudok róla, az csupa olyan információ, amit saját szorgalomból olvastam el, néztem és hallgattam meg.

A XX. századi magyar történelem legmeghatározóbb eseménysorozata volt az október 23-án békés tüntetéssel indult forradalom, ami már az este folyamán véres lövöldözésbe torkollott, hajnalban pedig a Budapestre bevonuló szovjet harci alakulatok és az ellenük barikádokat emelő felfegyverzett forradalmárok között megkezdődtek az utcai harcok.

Az ezután következő történések láncolatát a wikipedia-n is elolvashatjátok, ebben a cikkben most nem célom részletesen taglalni ezeket.

Az én témám egy megcsonkított épület, a Móricz Zsigmond körtér 2. szám alatt és minden, ami róla eszembe jutott... A harcokban a ház több mint fele eltűnt, illetve helyrehozhatatlanul megsérült. Az újjáépítés során nem vesződtek a stílusegység megtartásával, a hozzáépített rész teljesen külön épületnek tűnik. Örök mementója lett így a negatív indulatok és a rombolás tragédiájának.

A ház, ami csonka valójával jelképezi a visszafordíthatatlanságot. Ha valami megsérül, soha nem hozható helyre többet ugyanúgy, ahogy volt. Lehet toldozni-foldozni, gyógyítani, ápolni, gondozni, de a sebek azok sebek.

Legyen az egy nemzet vagy egy egyén önbecsülése, a legalaposabb gondozás mellett is megmaradnak a forradások, amik sokszor meghatározzák a további sorsot is.

Vérbe fojtott forradalom, rengeteg sebesült, több ezer halott, negyedmillió kivándorló, meghatározhatatlan mennyiségű keserűség és fájdalom... Ez 1956.

A jelkép azonban messzebbre mutat. És egyúttal közelebbre. A saját emberi kapcsolatainkban minden nap tetten érhetőek ezek a rombolások, az egymást bántó indulatok...

Az ember, még ha kemény páncélt is növeszt, sérülékeny és mulandó. Nem csak kívül, belül is. Vigyázzunk, figyeljünk egymásra jobban!

Békés, szép emlékezést Magyarország!