Ha Húsvét, akkor nyúl(junk) bele
2014. április 21. írta: BorókaOtthonbolt1

Ha Húsvét, akkor nyúl(junk) bele

nyuszi20.jpg

A nyúl a húsvéti ünnep egyik legjellemzőbb szimbóluma napjainkban. A hagyomány szerint a piros tojásokat a nyuszi "hozza" és helyezi el a bokrok alján, a boltok polcait elárasztják a csokoládéból készült nyúlfigurák és a szerencsésebb gyerkőcök, akik meg tudják győzni erről szüleiket, igazi, élő nyuszit is kapnak.

A szokások eredetéről és a nyúl szimbólummá válásáról többféle magyarázat is létezik, általában az összesben hangsúlyt kap a termékenység és a születés. Bővebben ezekről például itt és itt olvashattok.

A téma kapcsán most egy érdekes, kicsit bizarr alkotót szeretnék nektek bemutatni, aki furcsa és egyedien kidolgozott textilfiguráival megmutatja, hogy a varrott és flízzel kitömött állatkák "piacán" van élet a Tilda stíluson túl is.

A képeken szereplő nyulakat (és még sok mást) egy Mr. Finch nevű férfiú készíti a műhelyében. Szabja és varrja is őket.

A fő inspiráció a természet, és annak változatos sokfélesége, valamint a brit folklór meséi és történetei alakjukat változtató boszorkányokról, jólöltözött ördögökről, a Holdon lakó nyúlról és az erdők megannyi varázslatos lakójáról.

Az alapanyagok nagy része újrahasznosításból származik. Mr. Finchnek külön kihívás egy beszürkült, régi menyasszonyi ruha vagy egy kissé megkopott bársonyfotel kárpitjának újjáélesztése.

Nézegessétek meg a nyulakat itt a blogon, további érdekes és bizarr textillényeket pedig Mr. Finch saját oldalán.

További kellemes húsvétolást mindenkinek! :)

nyuszi21.jpg

nyuszi19.jpg

nyuszi18.jpg

nyuszi10.jpg

nyuszi8.jpg

nyuszi7.jpg

nyuszi6.jpg

nyuszi5.jpg

nyuszi4.jpg

nyuszi2.jpg

nyuszi1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr886058401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása