Akik nyomon követik valamennyire a cikkeket a blogon, már tudhatják, hogy ebben a sorozatban olyan irányzatokat és stílusokat szeretnék bemutatni Nektek, amelyek engem is inspirálnak. Oké, de hogy kapcsolódik ehhez egy templom képe? Mindenre fény derül, csak olvass tovább. :)
Ha pontosabban szeretnénk fogalmazni, akkor ez esetben nem stílusról, hanem műfajról beszélhetünk inkább, melynek egyik – ha nem a legjelentősebb – klasszikusa az Alíz Csodaországban (Alice's Adventures in Wonderland ) című mese. Az író Lewis Carroll (született Charles Lutwidge Dodgson) valószínűleg közelítőleg sem sejtette műve megírásakor, hogy a hálás utókor majd arról fog eszmét cserélni, hogy az 1862-ben papírra vetett mese vajon tekinthető-e a sokkal később kialakuló fantasy műfaj előfutárának, vagy sem, illetve hogy „csupán” egy migrénes fejfájástól és a rá szedett fájdalomcsillapító szerektől meggyötört elme hallucinációiról, vagy nagyon is tudatosan felépített és megkomponált műremekről beszélhetünk-e.
Talán kevesen tudjátok, hogy Lewis Carroll matematikusként is „üzemelt”. 30 évig tanított Oxfordban, és két könyve ebben a tárgykörben is megjelent, logikai feladványokkal teletűzdelve. Nem meglepő az összefüggés, hogy a matematika területén is az abszurd feladványokat kedvelte. Bizonyításai levezetésébe olyan logikai csavarokat rejtett el, hogy a felületes szemlélő számára elsőre nem volt fellelhető, hogy hol lehet a hiba megoldásban, miközben a kapott eredmény mindenki számára láthatóan egyértelmű képtelenség volt.
A matematika és a logikus érvelés tudományához való kötődését a mesében is több helyen tetten érhetjük, ha jól figyelünk. Ide teszem Nektek a linket, olvassátok el!
Alíz Csodaországban a Magyar Elektromos Könyvtárban
A mesét Carroll elsőre egyértelműen gyerekeknek szánta, erre utalnak a keletkezés körülményei is. 1862-ben egy a Temzén csónakázással eltöltött nap után vetette papírra az első változatot, melyet aztán sokáig javítgatott (főleg az állat szereplők karakterének és jellemzőinek kidolgozására fektetett nagy hangsúlyt). Végül 1864-ben adta át a kéziratot annak az Alice Liddell nevű kislánynak, aki a mese főszereplőjét ihlette, és aki 2 húgával, valamint édesapjával szintén a csónakban ült az íróval együtt.
Carroll a mese első – szóban elmesélt – változatát a lányok szórakoztatására találta ki, hogy ne unatkozzanak a hajókázás ideje alatt.
Az, hogy a végül 1865-ben nyomtatásban megjelent, és így a nagyközönség számára is elérhetővé váló mű a felnőttek körében is sikert aratott, valószínűleg annak köszönhető, hogy a könnyed történetmesélés közben rejtett utalásokat tartalmaz történelmi eseményekre, (Gondoljunk például arra a jelenetre, amikor a kártyalapok a fehér virágokkal ékeskedő rózsabokor rózsáit próbálják átfesteni vörösre. Ez az angol történelemben „Rózsák háborúja” néven emlegetett örökösödési háborúra utal, ahol a címerében fehér rózsát viselő York-ház végül alulmaradt a vörös rózsás címerrel bíró Lancaster-házzal szemben.) valamint matematikai, logikai és filozófiai kérdéseket feszegető, azokkal eljátszogató izgalmas-érdekes párbeszédeket tartalmaz, és közben görbe tükröt tart a viktoriánus kor szokásai és jellemző karakterei elé is.
Lewis Carroll 1832-ben született, Daresbury-ben, Cheshire megyében, ahol az édesapja volt a helyi baptista közösség plébánosa.
A városkában egy 1870-ben újjáépített templom áll, melynek üvegablakait az író tiszteletére születésének 100. évfordulóján az Alíz Csodaországban mese jellemző jelenteivel díszítették egy részen, meglehetősen nonszensz jelleget adva ezzel az egésznek, ami jobban nem is jelképezhetné Carroll munkásságát és az emberek iránta való tiszteletét.
Ezek az üvegablakok és a templom jellemző részletei a mellékelt képeken láthatóak, ha bővebben is érdekel Titeket a téma, további részleteket itt találtok.
A mesét sokan és sokszor feldolgozták. Számtalan színdarab és mesejáték készült belőle, valamint egy kötelező (Disney) rajzfilm, és legutóbb 2010-ben egy Tim Burton nevével fémjelzett, élőszereplős, de digitális technikával igencsak „megtámogatott” mozifilm is, amelyben a főbb szerepeket Johnny Depp, Anne Hathaway és Helena Bonham Carter játszották, de még a hernyó és a sárkány hangját is olyan kaliberű színészek kölcsönözték, mint Alan Rickman és Christopher Lee.
Képeket a Facebook oldalamon nézegethettek belőle.
Messzire jutottunk ismét, de akkor megtudjuk végre, hogy mi is az az irodalmi nonszensz? :)
Az irodalmi nonszensz olyan képtelen összefüggéseket és értelmetlennek látszó logikai levezetést tartalmazó mű, ami ezen eszközeivel elgondolkodtatja és/vagy megnevetteti az olvasót.
Ide tartoznak a XIX. századi Angliában igen közkedvelt 5 soros vicces, pajzán, néha kimondottan vaskos humorú versikék is, amiket limericknek nevezünk. Íme egy ezek közül, annyi laza áthallással Alízra, hogy ebben is van némi szerepe a teának.
Egy kis hölgy a Trent partján, lent,
jól tudta, hogy az mit jelent,
ha így szólnak: "Drága,
meghívnám egy teára."
Jól tudta, mit jelent - de ment.
Ezzel a bejegyzéssel szeretnék boldog új évet kívánni mindannyiótoknak, felhívva a figyelmeteket arra, hogy ne vegyetek mindent túl komolyan. Az élethez sok dolog kell, és néhány tulajdonság elengedhetetlen, de legtöbbször a humorérzék az, ami feltétlenül szükséges. ;)
Én így várlak 2014. Jöhetsz!
