Megint iskola, avagy hogyan próbáljuk meg elvarázsolni gyermekeinket?
2015. szeptember 01. írta: BorókaOtthonbolt1

Megint iskola, avagy hogyan próbáljuk meg elvarázsolni gyermekeinket?

adel.jpg

Sokan sokfélét leírtak már erről a témáról, és persze mindenki szeretne nagyon aktuális lenni, ezért sorban kerülnek elém az iskolakezdéssel kapcsolatos blogbejegyzések, posztok és pár mondatos Facebook bejegyzések a szünidő végéről, és mindarról, ami erről eszünkbe juthat.

Amint azt az első képen láthatjátok, a kisebbik lányom mimikája és testbeszéde nem egyértelműen arról árulkodik, hogy ő várta az iskolát, de ezúton szeretném leszögezni, hogy rajta vagyunk az ügyön, és tulajdonképpen pont erről szeretnék szólni és a „módszerről”.

Az jutott eszembe, hogy én szerettem iskolába járni. Persze a nyarat is szerettem, de amikor közeledett a vége, akkor már nagyon vártam az iskolakezdést. Ötödikes koromtól magamnak kötöttem be a füzeteimet és a könyveimet. Szép papírokat válogattam és címkéket is, lehetőleg minél színesebbeket. Szerettem a szép ceruzákat és tollakat, azokat amiket jó volt kézbevenni az íráshoz, és szépen, maszatmentesen lehetett velük írni/rajzolni.

Úgy veszem észre, hogy a gyermekeim szintén szeretik, ha szép, igényes tárgyak veszik őket körül, és ugyan a tankönyveiket és a füzeteiket még nem kötik be maguknak, azért együtt válogattuk ki a boltban, hogy milyen papírokat használjunk majd erre a célra.

Általános iskolás koromban sokszor rajzoltam a füzeteimbe. Nem csak akkor, amikor az előírt feladat volt, hanem a fogalmazások mellé rendszeresen, és előfordult, hogy a matematika feladatokat is illusztráltam, mert valahogy úgy éreztem, hogy sokkal szebb és színesebb lesz úgy.

Később – a középiskolában – még tudatosabban figyeltem ezekre a részletekre, volt egy legendás füzetem, amit még az aktuális tantárgyat tanító úr is elkért tőlem, hogy jó példaként megmutathassa a tanítványainak, hogy hogyan is kell vezetni egy füzetet.

Mi legyen hát a varázslat? Én azt mondom, hogy a részletekben kell keresni. Minden gyermeket lehet motiválni neki tetsző, számára kedves dolgokkal. Válasszunk szép, ízléses borítást a füzetekre, könyvekre. Vegyük figyelembe a gyermekünk véleményét, beszéljük meg, hogy mit szeret. Fiúknál kedvenc futballcsapat, szuperhős, mesefigura, lányoknál kedvenc énekesnő is felbukkanhat. Engedjük meg, hogy ez így legyen, de igyekezzünk motiválni gyermekünket, hogy találja meg a saját személyiségét a színek, a díszítőmotívumok használatában is.

Egy-egy vidám ceruza vagy toll megvásárlása már igazán nem változtat sokat a szeptemberi családi költségvetésen, ellenben lehet, hogy gyermekünk sokkal szívesebben veszi majd elő, és ír is vele szívesebben. Vannak szinte maguktól szépen író tollak, ne szégyeljünk kipróbálni több típust, fajtát, és a vásárlásra vigyük magunkkal a csemetét, mégiscsak neki kell kézbe fogni és használni nap, mint nap az eszközöket. A lányaim a brit Santoro cég tollaiért és más kiegészítőiért lelkesednek nagyon, azt hiszem nem véletlenül.

Idén először Bomo Art papírokkal borítjuk a könyveket. Érdemes körülnézni a kínálatban, számos csodaszép grafikájú és témaválasztásában is megkapó papírt találhatunk. Egy 70x100 cm-es ívbe akár 4 közepes/nagy méretű könyvet is beköthetünk. Nálunk a boltban 600 Ft/ív.

Mindenkinek szép szeptembert, könnyű iskolakezdést és jó könyvkötözést kívánok!

Ha elakadnátok valamiben, illetve beszerzési segítségre lenne szükségetek a képeken bemutatott tárgyakat illetően, keressetek bennünket bátran!

Boróka Otthonbolt +36.1.783.60.25

bomopapir2.jpg

bomopapir1.jpg

santorofuzet.jpg

santororadir.jpg

santorotolltartolapos.jpg

santoroceruza.jpg

baglyostolltarto.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://borokaotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr147750662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása